[14:15 CET]

Nahhát, túl vagyunk egy hétvégén ami végre tényleg pihenéssel és barátok közt(tm) töltöttem.

A régebbi postomat ki kell javítanom, mivel nem az RTL hanem ezekszerint az Index csinált riportot velem, amit onnan tudok, hogy ma reggel 15 telefont/e-mailt/sms-t kaptam, hogy fent vagyok a videók közt, tövig lerágott körmökkel végignéztem, de hálisten az én nyilatkozatomat nem adták le, csak megjelenek pár pillanatra a videóban, szóval no para.

Film: megnéztem Takashi Miike egy régi filmjét melyre egy benzinkúton bukkantam olcsó pénzért. A film a 60-as, 70-es évek Japánjában - illetve annak egy nyomornegyedében - játszódik, ahol egy kisiskolás gyermek élete zajlik. A film brutális. 18 éven felülieknek besorolású, amit mindenképpen lelkileg kell érteni (és díjazom, hogy ilyen a film besorolása), hiszen vér túlzóan nem folyik benne, de depresszív és állatian ösztönös. Nem leírható a film, nem is kísérlem meg - nem is szokott menni a hasonló japán/koreai/kínai filmek esetében. Aki értékeli azt, ha az életet olyannak mutatják be amilyen, függetlenül, hogy közönséges, brutális, összefüggéstelen: annak kiváló alkotás. És nem a film szar. Az élet maga. Egyébként nekem tetszett.

Aztán sok munka, rohanás, kis nyugalom, aztán újra rohanás. Minden illuzió. Csak mi nem.

Mottó: “csak pillanatok a tegnapok”

Zene: Kaji Meiko - Yadokari