[11:09 CET]
Éjszaka néztem az eget ahogy ragyog, Isten elhintett pár csillag magot
Hajnal hasad, kikelet, s csupa fény a kikelt magok: én most jól vagyok.
Hányszor hagytam el és döftem le önmagam.
Gyilkos lettem újra, milyen fura, gyilkos és áldozat is egyben.
Hányszor volt már ilyen, életem, már megint mit tettem.
Egy szál fűre, szalmára vagy mindegy hova, ér el a dér az orrom hegyén,
Lecseppen, elillan mint az áruló az éjnek idején. Áruló a gondolat,
Mely megült homlokomon, újrakezdeni, itthagyni: ezen gondolkodom.
Ósdi régi történet, suta élet, mint a kéreg, de így leírva azt reméltem
Lekopnak szememről a korhadó évek. De hiába nézek. Félek.
Azt látom ami van és ami lesz, a múlt elmúlt, feledés fátyla mögé bújt,
És a bölcsesség megadja magát, hisz reményt talált, hiába fájt, pedig
Nincsen már régen, észre kéne venni. Csak ennyi: ajtót csukni, továbbmenni.
És mégis. Hány éjjel néztem széjjel magammal, hogy nappal, egy üres lappal
Menjek hozzád, a kezem ahogy fognád és látnád, hogy ez már nem az a gaz
Nem gyom, minden rossz kiírtva, üres lapra felírva: “újra élek és e látomás, álom volt csupán.”
Jól vagyok igen, most jól. Ma reggel a jobbik lábbal keltem, értelmet nyertem,
Megyek, és ma senkit nem kergetek. Pihenjetek egy nagyot, de holnap: fussatok!