…x2

[00:02 CET]

hogy mit érzek és hova tartok, az rám tartozik. hogy mit osztok meg veletek, az megint más. ha akarom, szenvedni láttok, ha akarom, boldognak: ez az én fegyverem, ez a hatalmam felettetek. a zene elárul mindent - mondhatnátok - de nem így van. a zene azt árulja el amit el akarok árulni. “minden mondatra emlékszel és minden mondatod telitalálat.” ha akarom, holnap rámsüt a nap, ha akarom elborul az ég - mindenki hatalma ez, mindenkié aki figyel és lát. és itt vagyok, figyelek, látok. figyelek. fontos ez és fontos az is, hogy mit. látom, hogy emberek elmúlnak, kifordulnak, kihasználnak, megaláznak, szeretnek, aggódnak, akarnak és nem akarnak. minden élet összefügg és mindenkivel kapcsolatban állok. minden amit látsz én vagyok és minden te vagy amit látok. hogy miért van ez és miért írom le? egyszerű. részeg vagyok. és igazságos. őszinte. magamat is csak ritkán csapom be. de megbüntetem magam, vagy valaki megteszi, ha akarom, ha nem. isten mindenkiben ott van, mindenki megbűntethet - isten büntet általuk. magam által. egy az isten. vagy egyse.

“Hogy van-e Isten vagy nincsen,
Hogy te hiszel vagy nem hiszel benne,
Az mindegy, de az életed arra van,
Hogy úgy éld le, mintha lenne.

Egy az Isten, vagy egy sem.

De azért mindenki szeresse.
Lépj be úgy, mintha bent volna,

Ha netán belépsz egy templomba.”

nehéz másnak lenni úgy, hogy közben azzal tűnsz ki, hogy más vagy, de attól vagy más, hogy kitűnsz. de nem akarsz kitűnni. te azt akarod, hogy megértsenek, azt akarod, hogy megértsd a másikat és boldog légy és egyszerűbb. de mégis mindenki bonyolultnak lát, pedig se bonyolult nem vagy, sem okos. egyszerűen ilyen. aki így nem szeret, az nem fog szeretni soha. nincs idő, nincs határidő, nincs egyszer majd. ha nem szeret, nem fog szeretni. aki mellébeszél kételkedik. aki kételkedik nem szeret, nem hisz és nem bízik. aki nem hisz, halott. a halottakat el kell temetni. mégha nehéz is a búcsúzás és mégha nagyon-nagyon szeretted is. a halottak a múlt, a múltban élők nem reménykednek, a múltban élők keserűek, a múltban élők maguk a MÚLT. mindenki felébred egyszer, előbb-utóbb. ha sokat alszol, nehéz az ébredés és kótyagos leszel sokáig. ennyi baromsáot összehoradni, életem… hogy én alszom-e, hogy akárki mit lát, mit csinálok, úgysem érti. sok év alatt hagytam, hogy sok ember úgy lásson, ahogy akartam, hogy lásson. jól sikerült: jól csináltam. soha nem akartam kibújni ebből a álarcból, de azthiszem kipukkadok, ha nem teszem meg. elegem van belőletek emberek, elegem van, hogy kihasználtok, akartok és én nem akarlak benneteket. és ha kell elmegyek. de nem kell. van erőm, több, mint bennetek összesen és több, hogy mindenkivel megvívjam a harcot, legnagyobb fegyverem, a NEM. nem tehettek semmit, elhagytok? nem vártok? nem szerettek? eddig sem tettétek. csak hittem, hogy igen. tudtam. csak nem sejtettem. mindenki akar belőlem egy darabot, de nincs már ami darab. csak az egész van. hogy azt kinek adom: azt én döntöm el, nem ti helyettem. kellene mi? ezt soha nem adom oda, mert kell. soha senkinek, csak akinek akarom. neki viszont akkor is, ha nem kell. és akkor ha elveszik, nembaj. legalább nem kényszerű az élet. nem vagyok lepke, aki mindegy mi az, csak világítson az északában és odarepül. ha valaki őszintén sikolt, soha nem hallja meg senki. nincs senkinek füle. akinek van: hallgat. hallgat, mert ő nem tud mit mondani. úgysem érteném. látja, hogy rejtegetem, látja, hogy tudom, de neki ez elég. látja a folyamatot és neki több nem kell. tudja hol leszek holnap, mégha én nem is tudom. itt leszek. itt leszek addig amíg itt kell lennem. és csak magam miatt. nincs az többé aki megérdemel, csak az akit szeretek és viszont szeret. írhatok verseket, írhatok zagyva szövegeket, egy csak a jéghegy csúcsa. jó móka, hogy leírod, ismeretlenül, bele a nagyvilágba. valószínűleg bolondnak tartasz akárki is vagy. de soha nem tudhatod meg, hogy ki van a rácson innen és ki odaát. mert te csak a rácsot látod. próbálj meg futni egy kört a szabadban és rájössz melyik oldalon állsz. én ott várlak a hot-dog árusnál, rendelek neked egy kólát és majd nézzük a madarakat, ahogy elkapják a kiflivéget.

fáziskésésben vagyok magammal. én vagyok az aláírás a festményen, de festmény már rég készen van. bárki lehet ilyen. te is és ő is. nem feltétlen vagy halott, lehet, hogy csak alszol. lehet, hogy én aludtam és álmodom az egészet? eszembe jut egy vers gyerekkoromból. igaz lehet. rád is rám is. akárkire. túlvagyok, hogy véleményt mondjak. ezek a gondolataim. nem kritizálok, figyelek. elfogadok. látok. ha te is álarcot mutatsz, azt látom. mosolygok: te nem lehetsz ez. de te sem hiszed el nekem. én sem hihetem el. ha elhinném: halott lennék én is, vagy alszom ismét. a vers:

“Kétezer évvel ezelõtt Dzsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy õ Dzsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,

most nem tudom, – folytatta eltûnõdve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dzsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dzsuang Dszi!
Ki voltál? Te vagy: Dzsuang Dszi! Te hát! –
Õ mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –

Õ mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény
azt, hogy Dzsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke õt és mindhármunkat én.”

jóéjt.

csá.