[10:05 CET]
rövid és mégis hosszú hétvége áll mögöttem. pihenni persze nem tudtam igazán, mert sajnos most dolgoznom kellett - amiből már nagyon elegem van.
szóval szombat reggel reggeli után gondoltam nekiállok dolgozni, de nehogy megártson, hogy teli pocakkal teszem mindezt, így beleolvastam ‘E’ könyvébe, amit pénteken küldött meg az Amazon.com. Gondoltam belekukkantok kicsit, de már az ötödik oldalon ilyenbe futottam bele:
“Life is so full of unpredictable beauty and strange surprises.
Sometimes the beauty is too much for me to handle.
Do you know that feeling?
When something is just too beautiful?”
pontosan tudtam miről beszél. szóval úgy esett, hogy csak nem esett ki a könyv a kezemből, és kisebb megszakításokkal (kutya sétáltatása, vidéki családlátogatás), szombat estére be is fejeztem a könyv elolvasását, mely munkautálatból és egyéb dolgokból adódó rossz hangulatomat enyhe depresszióvá fokozta, de megérte. nagyon tanulságos könyv.
vasárnap munka és vergődés, mert szinte fizikai fájdalmaim voltak a nem akarás miatt. aztán mindenféle problémák és mindenféle gondokba sodort az élet. miért kell ilyet emberek?
van olyan, hogy két ember nem bír meglenni egymással, folyamatosan veszekednek, ki akarják nyírni egymást. de mégis együtt vannak, de egyik sem akar megváltozni, egyik sem akar engedni, pedig vagy el kell menni, vagy meg kell változni. de a megváltozás már-már követelőzéses szinten van. van olyan, hogy az ember megérzi, hogy a másik a közelében van, érzi, hogy pl most ér haza, érzi, hogy a városban van, stb… van köztük valami, ami olyan kapocs amit nehéz megmagyarázni. ennek ellenére vita és veszekedés és harc. fogalmuk sincs mi az ami van nekik, és elcseszik. az életük csupa megalkuvás, mert egyszerűen annak tekintik a másikat: valakinek akinek meg kell felelni. a probléma nem a szívben van, hanem a fejekben. érdekes, hogy vannak akik ilyenkor megpróbálják újra, vagy eldobják. ki ilyen - ki olyan. ha az irány amit akarsz elérni jó, mindegy, hogy hányszor tévedsz el útközben. szerintem… edison is több mint kétszáz szálat csinált, mire olyan izzószálat tudott előállítani ami jól működött. Ő azt mondta: nem kétszáz kudarcot éltem át, hanem megtaláltam kétszáz módját annak, hogy hogyan nem lehet csinálni villanykörtét. szóval, hogy érdemes-e folyton nekimenni egy problémának újra és újra? még akkor is ha százszor csalódott az ember? csupán hozzáállás kérdése. ha tudja mit akar, érdemes.
annyi helyen látom ezt a problémát, a saját életemben, a környezetemben és csak úgy valakinek a valakiének a valakiét. az emberek szörnyen ostobák.
Dal a forradalmárról
Innen nézve nehéz a levegő ahogy ezen a földön lépek
Meghalt majdnem minden: a még élőknek Ő vet véget.
Elszáradt napraforgók közt ha suhan egy árny,
Álruhában karöltve mennek: Ő és a magány.
Hívom: jöjjön elő, vége a harcnak, hagyja a holtakat
Hosszú csend, majd egy arc, szemében könny fakad.
Kilép és élete keserűjét fogai közt a sercenő porral kiköpi
Bámul rám, vörös szemekkel, a tárat még a levegőbe lövi.
Háttérben halk zörej, füstben véres imát lehel egy vesztes
Ő leköti kardját, a földre ejtve érzi, hogy Ő volt a tettes.
- Megtanultam harcolni, tudom, hogy hogyan kell győzni.
Nem tehetek róla: háborúban tudok csak élni.
- Gyűlöltél eleget, most menj és szeress - bátran mondom, -
Szerelemben sincs szabály, élvezni fogod a dolgot.
Fegyvered nem lesz, védeni csak a szíved kell,
Menni fog ember, de a kudarcra azért készülj fel.
Hát 10-kor kezdtem ugyan, de most tudtam befejezni. Szép napot nektek.