[17:36 CET]
a mai napot vidéken töltöttem pihenéssel, kettesben kutyámmal, aki sajnos harci sérüléseket szenvedett miközben próbált levadászni egy darazsat. winston nyert, de kicsit bedagadt a szája. már jól van, aggódásom ellenére minden oké. végsősoron vadászkutya is. a becsületes neve “Vadkereső Arany Bendegúz” - törzskönyvileg. életem kevés jó döntései közé sorolható winston.
na de mindegy. köszi, hogy annyian csipogtatok, hogy mi is a rohadt életbe dolog. semmi, igazán, minden oké (I am ok…) csak a környezetemben valaki megcsalt valakit, ami miatt a valakik elválnak és valakik két gyereke szívja meg, és másvalaki és valaki fel sem fogja, hogy mit tett valakikkel. de nem is ez a fontos. egyrészt ahogy morpheus mondta neonak: pontosan tudom mire gondolsz, másrészt érdekes, hogy az emberek mindig ide jutnak. én személy szerint soha életemben nem csaltam meg senkit, én értelmetlennek tartom a dolgot - mármint a megcsalást. (nem foglalok állást, nem voltam még 15 éve házas). szóval a rohadt életebe dolog annak szólt, hogy megint ismétlődést látok a környezetemben, ami nem tudom miért, de izgat.
egyébként most ország-világ előtt kijelentem, hogy ha mégegyszer valaki lefuráz, akkor usankában, bőnadrágban és verejtékes ingben, dárdám tompábbik végével fogom szívendöfni, miközben jemeni harci kiáltásokkat hallatok, a háttérben lángoló jurtákkal és sikoltozó nőkkel. nem akarom túldramatizálni de tényleg: fear the T!
nem vagyok fura, csupán rájöttem, hogy valahol elvesztettem a saját fonalamat és azóta próbálom a magam módján újra felvenni, vagy legalább keresni egy vonalat amit felvehetek. egyszer kértem valakit, hogy segítsen, de nem segített. biztos neki is voltak fonalak amik elvesztek. nemtudom. a lényeg, hogy most azt mímelem, hogy egyedül is lehet győzni. tudom, hogy nem lehet, de a valóság mindig szomorúbb, mint a képzelet.
ahogy dal mondaná, így jobb, mint bálnának lenni japánban.
Zene: Goran Bregovic - Ya Ya